OHV statisztikák

Az OHV Ügyrend 9. § szerint a KTH igazgatója beszámolót készít a féléves OHV főbb statisztikai adatairól. A beszámolóban kari bontásban és egyetemi szinten összesítve közölni kell

  • a kitöltött tárgyi kérdőívek arányát és számát,
  • a legalább egy kérdőívet kitöltő hallgatók arányát és számát,
  • a véleményezésben résztvevő tantárgyak számát,
  • azon kurzusok arányát ahol kurzusvezető oktatót a Neptunban nem adta meg a
    tanszék,
  • és azon tantárgyak arányát ahol a tárgyfelelőst a Neptunban nem adta meg a tanszék.

 

A statisztikai adatokon túl a beszámolóban

  • ki kell térni az OHV lebonyolítása során tapasztalt fontosabb problémákra
    amennyiben merültek föl,
  • ha a tapasztalatok alapján szükséges, akkor javaslatot kell adni a kapcsolódó
    szabályzatok módosítására,
  • összefoglalót kell közölni az oktatóktól és a hallgatóktól érkezett fontosabb
    visszajelzésekről.

Ezen beszámolók az Eredmények fül alatt érhetőek el jelentésként.